Az Apró Fogaras gyalogtúra alkalmával 2000 m fölötti csúcsokat jársz be, mint például a Negoj csúcs ami Románia második legmagasabb csúcsa, illetve gyönyörű, vad vízeséseket csodálhatsz meg. Hatalmas fenyvesek, kopár sziklák közötti hegyi ösvényeken, tengerszemek, sziklaóriások mellett haladsz. Szállásod vadkempingben, sátorban lesz. Nevét, az Apró Fogaras-t a rövid, egynapos gyalogtúráiról kapta. Ellátás: önellátó azaz saját, magad által hozott élelmet fogyasztod.
1. nap: Budapsetről, a Hősők teréről, reggel 6 órai indulással körülbelül 4 órai buszozás után elérjük az Ártánd-Borsi határátkelőt. Miután belépünk Erdély területére, elsőként Nagyváradon állunk meg, hogy ha valaki szeretne pénzt váltani(itt ajánlatos), az megtehesse. Itt eltöltünk egy rövid időt városnézésre, majd Kolozsváron, Gyulafehérváron, Szebenen keresztül haladva a transzfogarasi útra térünk rá, mely átszeli a Fogaras masszívumot. Ezen az úton jutunk el a Bilea-vízesés közelében lévő vadkempingbe (1234m) ahol felverjük sátrainkat.
2.nap:Bilea tó - Negoi csúcs - Bilea tó
Sátortábortól indulunk buszunkkal tovább, a transzfogarasi út szerpentinjein fel egészen a Bilea tó parkolójáig. A tó a Fogarasi-havasok legnagyobb terjedelmű tava.
Aznapi gyalogtúránk innen indul 2034 m magasságról a Fogaras legmagasabb csúcsának, a Negoj (2537 m) megmászására. Egész napos gyalogtúránk nehézségét néhány rövid láncos szakasz jelenti mely korlátként szolgál a mászásban. Végig hegyi ösvényen haladunk 2300 m fölötti magasságban. Először áthaladunk a Paltinu nyergen(2350 m), majd a Kis Laica csúcson (2397 m) a Leszpez tavat érintve (2135 m) feljutunk a Negoj csúcsra (2535 m). Innen gyönyörű kilátás tárul elénk magába foglalva a környező 2500 m feletti csúcsokat. A Negoj megmászása után délutáni órákban térünk vissza a Bilea tó parkolójába ugyan ezen az útvonalon, majd innen buszunkra ülve visszamegyünk szálláshelyünkre. Menetidő: 10 óra
Szintkülönbség: 1000m
Gyalogtúra nehézségi foka:
3.nap: Bilea tó - Buteanu csúcs - Podul Giurgiului Mare csúcs - Bilea tó
Ismét felbuszozunk a Bilea tó parkolójáig, majd innen keleti irányba véve, a Zerge tavat érintve megmásszuk a Fogaras 2500 métert meghaladó csúcsai közül a Buteanu csúcsot (2507 m) ahonnan belátjuk a környező csúcsokat, előző napi túránk főcsúcsát a Negojt illetve a hegyvonulat és egyben Románia legmagasabb csúcsát a Moldoveanut (2543 m). Innen átjutva a Kiss illetve a Nagy Árpás csúcsra, majd a Podul Giurgiului Mare csúcsra érünk, majd leereszkedünk a hasonló nevű tengerszemhez. Innen ugyan azon az útvonalon térünk vissza a parkolóba. Túránk nehézségét ismét pár láncos szakasz jelenti. Menetidő: 8 óra
Szintkülönbség: 400 m
Gyalogtúra nehézségi foka:
4.nap:Bilea vízesés - Doamnei völgye - Bilea gerince - Bilea tó
Ezen a napon kilenc vízesést, két tengerszemet láthatunk. Gyalog indulunk a szálláshelyünktől egészen a Bilea vízesésig, majd a fenyvesekben követjük az utat. Onnan rövid emelkedés után elhagyjuk az erdőt, majd gyepes később sziklás, törmelékes, kőgörgeteges területeken haladunk, de ez nem nehezíti aznapi túránk nehézségi fokát. A sziklás völgyben több vízesést és völgylépcsőt csodálhatunk meg. A völgy felső részén két tavat láthatunk és egy kis kitérővel, sziklagleccsert majd a Doamnei tótól felkapaszkodunk a Bilea gerincre. Átkelünk a 2200 m magas Bilea nyergen és a Bilea tóhoz érünk. Menetidő: 4 óra
Szintkülönbség 800 m
Gyalogtúra nehézségi foka:
5.nap: Elindulunk vissza Budapestre, áthaladva az Aranyos folyó szorosán, mely a forrástól a torkolatig 80 km hosszával az Erdélyi-Szigethegység leghosszabb és legszebb szorosa, érintve Tordát, majd Belényest és végül Nagyváradot.
Fontos! A programok sorrendje változhat. A leírásban szereplő túrákon az aktuális időjárás vagy a résztvevők erőnléte miatt a túravezetők változtathatnak. A módosítás a túravezetők hatáskörébe tartozik, mindenkire kötelező érvényű és a te és társaid biztonságát szolgálja.
A „Fogarasok” kis vállalkozás a nagy utazási irodák mellett. Épp ezért igyekszik a leginkább.